Tobari Takisaburo és a cseresznyefa virágzása

             – Halász J. Attila

Tobari Takisburo japán jujutsu és kenjutsu mester négy-öt évet töltött el Szemere Miklós vendégeként Budapesten, illetve Bécsben az 1900-as évek első évtizedében. Tobari 1907-ben szállt partra Nyugat Európába, ahonnan még az év októbérben, egy rövid Németországi tartózkodás után, Szemere meghívására Ito nevű kollégája kiséretében, megérkezett Magyarországra, mintegy folytatni a Sasaki Kichisaburo által megkezdett oktatói munkát.

Tobari és Ota

Tobari a Tenshin Shinyo Ryu jujutsu oktatása mellett több nyilvánosan meghirdetett       alkalommal kenjutsu bemutató küzdelmeket is tartott Italo Santelli vívóiskolájának évzáró     ünnepségein. Ezeken a népes, közönség előtt tartott bemutatókon Tobari az újságok   tudósításai  alapján hagyományos, japán öltözetben mutatta be a Hokushin Ittō Ryū (北辰一刀流兵法) iskola vívását, miközben ellenfele, Santelli a nyugati vívóstílus képviseletében küzdött. Santelli, amikor évekkel később egy újságírói kérdésre, hogy melyik volt élete legemlékezetesebb küzdelme, talán meglepő, de ezeket a Tobarival vívott küzdelmeket említette meg.

1931. október 13. Nemzeti Sport
      (…) Persze legszebb emlékeim Magyarországról vannak — meséli Santelli. —
      Szemere Miklós egy japán mestert hozott ide. Tobari Takisaburo volt a japán
      ellenfél, akivel egy akadémián kellett vívnom. Ekzotikus ember volt. Mezítláb
      jelent meg a Vigadó nagytermében. Ruhája ellenben annál szebb volt. Fekete
      finom selyemből készült. A derekán vastag bambusz öv díszlett és két karjának
      alsó részét is bambuszpáncél védte. Kardja is bambuszból volt. Sőt a sisakja is.
      Kértem, hogy ne használja, mert vékony acélpengém játszva hatolt be a
      bambuszok között. De ő ragaszkodott nemzeti fegyverzetéhez és nekem nagyon
      kellett vigyáznom, nehogy kiszúrjam japán ellenfelem szemét. De arra is kellett
      ám vigyázni, hogy ő hasba ne szúrjon merev bambuszkardjával. Érdekes látvány
      volt a kis japán és én. A közönség izgatottan várta a két vívórendszer
      összecsapását. Takisaburo mint egy vadállat rontott nekem és úgy ordított, hogy szinte megrémültem. Merev bambusza elől menekülni kellett és hiába vertem ki egész skálákat bambusz kézvédőjén, az neki nem számított. Beszélni persze nem tudtunk és így nem tudtam megmagyarázni neki, hogy nálunk mi a szokás. Kézvágásra meg sem állt. Erre aztán rájöttem és csak a fejét és mellét ütöttem.
      Mondhatom, ez volt a legnehezebb asszóm életemben. De azért tetszett. A
      Vigadóban még ilyen sikere vívásnak nem volt.

A kard nyugati és keleti mestere között a több találkozónak köszönhetően mély barátság alakult ki. Santelliről barátai azt tartották, hogy nem nagyon engedett magához közel senkit, de Tobarival kivételt tett, ugyanis többször látta vendégül őt otthonának szűk családi körében.

Tobari Takisaburo mintegy négy éven keresztül élvezhette Szemere vendéglátását. 1912-ben még hazautazása előtt, részt vett egy Párizsi kiállításon, ahol egyik honfitársával együtt egy jujutsu bemutató filmen is látható, az uke szerepében.

https://www.youtube.com/watch?v=D3X0ebdiiUs

Tobari Magyarországi tartózkodásáról nem sok adat ismert, azon túl, hogy a mester olykor személyes jujutsu edzést is tartott házigazdájának. Krúdy Gyula, a híres író, egyike volt azon keveseknek, akik Szemere belső baráti köréhez tartoztak és így bejáratosak voltak hozzá. Krúdy több írásában is név szerint említi őt vagy regényeinek egyes szereplőit róla mintázta. Bizalmas barátként magától Szemerétől hallhatott történeteket Sasakiról és Tobariról is, sőt jó eséllyel személyesen is találkozhatott velük. Krúdy egyik írásában, A cseresznyevirágban Tobariról oszt meg egy olyan történetet, melynek könnyen meglehet, hogy valós alapja van. A történetből mindenesetre kiderül, hogy a kemény külső olykor érzékeny szívet takar. Itt a történet:

Krúdy Gyula: A cseresznyevirág

Japánországban, a Sárga-tenger messzi szigetén az édesanya azt mondja fiának: — Én cseresznyevirágom! És a gyermek, mikor a legkedvesebben válaszol az édesanyjának, azt feleli: — Én cseresznyevirágom! A japánok a legszebb virágnak a cseresznyevirágot tartják. Mindenütt van cseresznyefa az országban és tavasszal, mikor előbújnak a cseresznyefa virágai, még a tenger is tele van viráglevéllel, amelyet a szél seper bele. Volt itt Pesten egy Taku nevű japán fiú, aki birkózni tanította a fiatalságot. A japánok a legügyesebb birkózók és Taku, Szemere Miklós, a magyar ifjúság jó barátja költségén hajózott hozzánk a Sárga-tengerről. Pesten is Szemere Miklós adott neki lakást és ellátást. Még tanítványokról is gondoskodott a számára.

A japán fiatalember mindig nyájasan mosolygott, sohasem szomorkodott és olyan ügyes birkózó volt, hogy a legerősebb pesti embereket is könnyű szerrel a földhöz vágta. „Dzsiu-dzsicu“-nak hívják japánul a birkózást. És ez valami olyan fortélyos dolog, hogy a leggyengébb emberből a legerősebb ember lesz nyomban, amint a japánok birkózását jól megtanulta. Egyetlen kézfogással mozdulásra képtelenné lehet tenni a legbátrabb embereket is. Taku csupán a hüvelykujját fogta meg a leghíresebb magyar birkózónak és az egyetlen izmát sem tudta többé mozdítani. Fortélyos fogások gyűjteménye a japán birkózás, amelyet évszázadok óta tanul a japán ifjúság és most már szinte tökéletes. Taku, aki mindig mosolygott és mindenkit legyőzött a birkózásban, egy napon szomorúan kopogtatott be gazdájához, Szemere Miklóshoz.

 — Nagy jó uram, — mondta japánul, mert a japánok nagyon udvariasak a beszédben, — engedje meg nekem, hogy szomorú legyek.

 — Mi bajod van, Taku? — kérdé a gazda.

— Az a bajom, hogy Japánban tavasz van most, itt pedig tél van. Érzem szülőföldem tavaszát és az ablakon át olyan nagy havat látok, amilyen csupán a legnagyobb hegyeken szokott lenni Japánban. Szemere megcsóválta a fejét:

— Egy-két hónap múlva elmúlik Magyarországon is a téli idő, itt is tavasz lesz. — Nem bírom én azt kivárni. Ha nem láthatom az anyámat, az apámat, a szülőhazámat tavaszkor, a cseresznyefa virágzásakor, amikor minden japán odahaza szokott lenni, nagyon szomorú leszek. A cseresznyevirág nyílása éppen olyan ünnepe a japánoknak, mint a keresztényeknek a karácsony. A japán hajósok visszatérnek tavaszkor a messzi tengerekről, ahol gyöngy után halásztak és az egész országban ünnep van. Mindenki örvendez, hogy újra kivirítottak Japánban a cseresznyefák.

Szemere vállat vont.

— Egy-két hónap múlva Magyarországon is kinyílnak a virágok. Várja meg, Taku, türelmesen. Addig csak tanítsa birkózni fiatal barátaimat.

Taku engedelmesen meghajolt. A tokiói egyetemen az engedelmességre is megtanítják a fiatalembereket. De akármilyen szorgalmasan teljesítette is kötelességét Taku, napról-napra halványabb lett az arca. A szeme bánatosan mosolygott és valami mondhatatlan vágyódás ült az arcán. Napokig szótlanul járkált és néha már birkózni sem volt kedve. Egyszer aztán ágynak esett. A legjobb orvosokat hívatta el a beteghez Szemere Miklós. Az orvosok a fejüket csóválták. — Valami ázsiai betegsége van a japánnak, amelyet mi nem tudunk meggyógyítani, — mondta végre az egyik orvos. Taku nem felelt, csak mosolygott, mint mindig. Egy napon aztán beköszöntött a tavasz Magyarországba. Kizöldültek a fák. Kinyíltak a cseresznyefa apró virágai. Szemere Miklós a kertjéből egy virágos cseresznyeágat hozatott és személyesen vitte el a beteg japán ifjú betegágyához. A nagybeteg Taku, amint meglátta a gyöngéd virágokat, egyszerre felült ágyában.

— Hála Istennek, megint egészséges vagyok! — kiáltott fel és szívéhez szorította a cseresznyevirágokat.

— Hogy történt ez, Taku?

A japán ifjú boldogan mosolygott.

— A cseresznyevirág azt jelenti nekem, hogy azok mind élnek, akiket én szeretek. Életben van és boldog az anyám Japánban. Az én édesanyám, — az én cseresznyevirágom.

Néhány nap múlva elhagyta Taku a kórházat.

Hivatkozások:

• https://onedropzen.hu/karate/2020/05/06/szemere-miklos-es-a-harcmuveszetek-magyarorszagi-kezdete-2-resz/
• Halász J. Attila: A japán harcművészetek magyarországi kezdetei 1900-1950. Egy csepp alapítvány, 2022. Budapest