Interjú Shihan Mészáros Attilával
A karate magyar úttörői 2.0
Interjú Mészáros Attila Shihannal

Mészáros Attila Shihanról azon túl, hogy ő tartotta meg az első hivatalos hazai karate edzést 1972-ben a Testnevelési Főiskolán, nem sok minden található a világhálón. Amikor 2019 szeptemberében Lundban, Svédországban vettünk részt egy fogyatékkal élők számára rendezett versenyen, személyesen is találkoztunk. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy elfogadta meghívásunkat a versenyre, amelynek a svéd szervezők örömére a díszvendége is lett.
Azon túl, hogy a hétvégéjét ránk áldozta, sikerült egy interjút is készíteni vele, melyre a Shihan fotókkal készült. Olyan emlékek, történetek elevenedtek meg a képek segítségével, mint az első magyarországi karate edzés, a Svédországi karate bevezetése, az első svéd nyelvű karate könyv, valamint sensei Dolph Lundgren és még sok minden más, ami minden karatés számára igazi „csemege” lehet.

– Tisztelt Shihan, az Ön életében, hogyan jött az a vonat, amellyel 1957-ben elhagyta Magyarországot, mesélne erről egy kicsit?
– Az évek során sokat morfondíroztam ezen, és találtam vagy tíz magyarázatot is rá. A végén rájöttem, hogy biztosan a véremben van a mehetnék. Meg hát abban az időben eléggé kilátástalan volt minden. A Piaristáknál jártam gimnáziumba. Édesapám a Markó utcában volt ügyész, de nem lépett be a Pártba, emiatt később ki is rúgták. Katonatisztként szolgált a háborúban, Szarajevónál lőtték térden. 48 éves volt amikor összekovácsoltak engem. Anyukám 16 évvel volt fiatalabb nála, testvérem nem volt. Mindketten idősek voltak már, amikor megszülettem. Egy nap elhatároztam, megy a vonat, megyek. Tizenhét évesen Jugoszlávia felé léptem át a magyar határt.
A véletlenek adják meg a dolgokat. Úgy szoktam mondani, hogy mindenkinek jön egy vonat, vagy fölugrasz rá vagy nem. Ha fölugrottál reá, akkor menni kell tovább.
– Hogyan találkozott a karatéval?
– Mint már említettem a Piaristáknál jártam gimnáziumba, ahol kosaraztam, és tartalék voltam az iskolai válogatottban. Amikor Göteborgba érkeztem, kosárlabda edzési lehetőséget kerestem, de egy-két alkalom után ott is hagytam. Alacsony színvonalú volt még akkoriban a itt kosárlabda.
Aztán 1958-ban láttam egy hirdetést az egyik újságban, ez volt Svédország első judo klubja. Elmentem megnézni, és 3 évig ott maradtam. De problémám volt a vesémmel, négyszer szültem vesekövet. És akkor meguntam egy kicsit. Nagyon sokan kezdték judóval.
Akkor megjelent egy svéd srác Hollywoodból, C kategóriájú színész volt, s hangoztatta, hogy tud karatézni. Nem tudott semmit tulajdonképpen, legfeljebb rúgni a zsákot. De ennek ellenére megtetszett, és ekkor kerestem meg Jon Blumingot, 1962-ben. Kimentem Hollandiában és edzettem nála egy hónapig.
1963-ban kaptam egy állást Londonban egy svéd utazási irodánál, ahol 1967-ig maradtam. Ez idő alatt Steve Arneil dojójában edzettem, és nála vizsgáztam 1 danra. Emlékszem, a dojóban nem volt zuhanyzó, de abban az időben ezzel nem foglalkoztunk.
1968-ban találkoztam először Sosai Masutatsu Oyamával, egy hollandiai edzőtáborban. Az volt az első alkalom, majd utána Tokió. 1975-ben voltam először Japánban az I. Kyokushin Világbajnokságon.
Az elhatározásaimat nem nagy tervek szülték meg.
– A Magyarországi kezdetekre, és arra a bizonyos első edzésre, hogyan emlékszik vissza?
– Nekem tulajdonképpen nem volt ez szándékomban. Volt egy gyerekkori barátom, Horváth István, ő volt a 60-70-es években a magyar judo válogatott edzője. Amikor Göteborgban volt a Judo Eb, megkeresett. Elvittem, megmutattam a dojomat és a karatét. Nagyon megtetszett neki és amikor hazament, elvitte a híremet. Akkor még nem nagyon volt otthon karate.
Abban az időben sokat utaztam, de akármerre mentem, a gi-m mindig ott volt nálam. Soha nem lehetett tudni.
Az első edzés a testnevelési Főiskolán volt 1972-ben, nyolcan vagy kilencen voltak, Dr. Galla Ferenc a TF-nek birkozó és judo szakosztály vezetője, Furkó Kálmán, Adámy Pista, meg Nagy Jenő, a Benkó Dixieland együttes bendzsós tagja. Többnyire olyanok voltak ott, akik judóztak vagy birkóztak. Az edzés után bementünk Dr. Galla Ferenc irodájába, hozták a kávét, meg egy konyakot. Két hétig voltam ott, ami alatt több edzés is volt.

Galla Ferenc, Mészáros Attila és Furkó Kálmán azon a bizonyos első edzésen a TF-n
Azt gondoltam, ebből nem lesz semmi. Ki tanítja őket? Visszamentem a következő évben, s ők csinálták tovább (Borza, Bódi és a többiek).
– Kevesen tudják, hogy a Shihan nemcsak a magyar karate születésénél bábáskodott, hanem a Svédországban is az Ön nevéhez fűződik a karate bevezetése.
– 1967-ben, amikor visszajöttem Londonból elindítottam és 3 évig csak ebből éltem. A szakmámmal nem törődtem akkor. Mondhatom, hogy 20 évig én voltam a karate területén a középpont. Az első fekete öves minden stílust beleértve, aztán jött a többiek shotokan, wado-ryu stb.. 15 évig én képeztem a svéd bírókat és 15 évig vezettem a saját klubomat. Amikor átköltöztem Stockholmba, a dojomat átadtam Shihan Howard Collinsnak. Nyolc évig voltam a svéd összetett válogatott csapat menedzsere.

– Svédországban hány tanítványa volt?
– Ezrekről van szó… Kit nevezünk tanítványnak? Háromhavonta tettem hirdetést az egyik újságba és jöttek 50-en. Abból 10-15 eltűnt az első héten. De hogy hány ember fordult meg? Amikor átadtam Shihan Collinsnak a klubomat, 250-300 tagom volt.
Én nem lettem profi, mint a Shihan Brian Fitkin vagy a Shihan Collins, ők ebből élnek, nekem ott volt a szakmám. Két különböző dolog, az optikus szakma és a karate. Nem lehet mondani, hogy összepasszolnak.
– 1971-ben jelent meg az első karate könyv svéd nyelven, amit ha jól tudom Ön írt?
– Igen, az volt az első. Én írtam a szövegét, egy Új-Zélandi barátom a képeket készítette. Egy hónap alatt készült el a könyv, és 15.000 példányban adtuk ki. Sajnos a kiadó nemsokára tönkrement.

– Az egyik képen Sensi Dolph Lundgrenel látható, ő az Ön tanítványa volt?
– Nem. Shihan Fitkin tanítványa. Viszont néhány évvel ezelőtt, amikor a 75. évet betöltöttem , a Svéd Judo Szövetség 50 éves volt. Nagy bulit rendeztek. Tiszteletbeli vendégként, Briannal, Dolph-al és Collinsszal egy asztalnál ültünk. A vendégek Dolph beszédére vártak. A színpadra felmenve úgy kezdte, hogy tulajdonképpen én a Mészáros Attilának köszönhetem, hogy karatézom. Elsőre azt hittem, hogy sokat ivott, mert életemben nem edzettem vele. Ez úgy történt, mondta, hogy kapott egy könyvet egy barátjától, az én könyvemet. Megnézte és marhára megtetszett neki, és megkereste a Briant. Ebben is benne volt az ujjam.

Nevek a képen felsö sor balról jobbra; H. Nygren 6d, Briab Fitkin 8d, negyedik balról M. Söderkvist 7d, Marshall McDonaugh 4d, Howard Collins 8d, a lány CamillaBolin 5d, Lloyd. Payne 6d, Mészáros Attila 6d, Dolph Lundgren 4d, Naser Ghanbari 5d, Alan Gamble 5d.
– A karate mellett a másik nagy szenvedélye a vadászat. Az hogy alakult ki?
– Több évig lőtéren lőttem. 13-14 éves koromban úttörőként képeztek bennünket, 22-es kaliberrel tanítottak lőni. Göteborgban vettem egy puskát, és azzal gyakoroltam. A 70-es évek végén egy nagyon jó barátom hatására letettem a vizsgát, és elkezdettem vadászni. Annak is neki estem úgy, mint a karaténak, ugyanolyan szenvedélyesen. Volt vagy 15 fegyverem. Sok felé jártam vadászni, Kanadába, Oroszországba és többek közt Magyarországra is. Zebegénybe minden évben.
Shihan Furkó Kálmán fegyveres ember volt, katona, de nem vadászott. Mondtam neki, hogy elkezdtem vadászni, ráharapott. Rajta keresztül bejártam Magyarország nagy részét, nagyon szép élmények fűződnek hozzá. Kálmán mondta egyszer viccből, hogy te tulajdonképpen kétszer hülyítettél meg, egyszer a karatéval, egyszer meg a vadászattal.
Amikor elköltöztem Stockholmból, eladtam minden fegyveremet. 25 éven keresztül az is egy olyan korszak volt, hogy csak annak éltem.
– Milyen kapcsolatban van a mai magyar karate élettel?
– Senkit sem tudok kiemelni, akivel rossz lenne a kapcsolatom. Én soha nem szűrtem ki a dolgokat. Adtam tanácsot, magyaráztam, de sose azt, hogy így vagy úgy csináljátok, vagy hogyan fizessetek. Kialakult egy kapcsolat, ami legtöbbjükkel a mai napig megmaradt. Kálmánnal beszélek többször is egy héten Skype-on. Shihan Karmazin Györggyel is, aki nemrég hunyt el, nagyon jó kapcsolatom volt. Dr. Mészáros Jánossal a Karate Szakszövetség elnökével is nagyon jó a viszonyom, meg sensei Kalmár Árpival is. Ha Magyarországon járok, velük mindig találkozunk. Hála istennek jó baráti kapcsolatban vagyunk. Fontos, mert ha megöregszik az ember, csak a barátok maradnak meg.

Magyarországi edzőtábor 600 résztvevővel és Furkó Kálmánnal.
– A családban karatézik még valaki?
– Három unokám van, de nem karatéznak. Egyik divattervező 28 éves, a középső filmrendezőnek készül Londonban, ők már csak hazajárnak. A kisebbik még iskolás, ő próbálkozott, de én tudtam, hogy nem az a típus. Jó szemem van, látom hogyha valakiben ez az adottság megvan. Nem lehet mindenkinek karatézni.
– A karate gyakorlás nem hiányzik?
– Nem szégyellem bevallani, de valahogy már a fizikai munka a múlté. Kihont mindig lehet otthon is gyakorolni. Én periodikus ember vagyok, a vadászattal is így volt. De a karate nem múlt el soha, azzal állandóan foglalkozok. A Shinkyokushin Világszövetségnek voltam az alelnöke a megalakulástól 2004-ig.
– Svédországban hány kyokushin szervezet van?
– Tulajdonképpen csak egy. Annyira dominánsak vagyunk. Itt van a Shihan Brian Fitkin, Shihan Howard Collins,
Több hat és öt danos és itt vagyok én. Azt szoktam mondani, hogy nagyon jó lenne, ha az egész világon ilyen békesség lenne, mint a svéd karatéban. Japánt kivéve, itt van a legtöbb magas dan fokozatú mester egy országban. Nagy a koncentráció. Egyikünknek sem állt érdekében a szakadás, ha jól emlékszem csak egy klub lépett ki.
Igyekeztem jó példát mutatni, demokratikusan vezetni, talán ez is közrejátszott ebben. Azóta és most is a kyokushin dominál Svédországban.
– Göteborgban élt egy japán wado-kai mester, Shingo Oghami, jövő héten lesz a temetése. Ismerte őt?
– Nagyon kellemes emlékeim vannak vele kapcsolatban. 1969-ben, amikor a klubom már kezdett nagyobb lenni, egy tornacsarnokot béreltem. Edzés alatt, egyszer csak bejön egy kis japán. Óvatosan besétál és szó nélkül leül egy padra. Amikor vége volt az edzésnek odajött és bemutatkozott, mint Shingo Oghami. Mélyen foglalkozott a karate történelmével. Azt mondhatom egy barátság alakult ki köztünk. Nem is olyan rég találkoztam Shingóval, az egyik legelső tanítványom temetésén, és mondhatom utoljára. Természetesen nem beszélt a betegségéről. De Göteborgban nem volt konkurencia köztünk. Előbb vagy utóbbi most már mi állunk sorban.
– Köszönöm az interjút.
Az interjút készítette Halász Tokusho Attila

0 hozzászólás