Matsumura Sokon
Matsumura Sokon
Életrajza
Matsumura Sokon vagy más néven Bushi, azaz Harcos, az okinavai karate történetének egyik legnagyobb alakja. Ami Japánnak Miyamoto Musashi, az Okinavának Matsumura. Élete első szakaszának történései félig még a legendák ködébe burkolóznak. Második feléről viszont a tanítványok visszaemlékezéseiből hitelesebb, ellenőrizhetőbb, a valóságnak jobban megfelelő kép rajzolódhat ki.
Születési időpontja nem határozható meg pontosan, valamikor az 1798 és 1809 közé tehető. Családja Okinava középosztályának tartozott, a Bu-klán egy oldalágához, aki feltehetően kínai felmenőkkel is rendelkezett. Felnőtt korában a király javaslatára megváltoztatja nevét Matsumurára, ami fenyő falut jelent.
A nemesi származás megkövetelte a gyermek megfelelő nevelését, ami felölelte a kínai klasszikus irodalom, vers és kalligráfia művészetének ismeretét, erősen hangsúlyozva az erkölcsös életvitelt és az ősök hagyományának tiszteletét. Ez felnőttkorát is végig kísérte, megalapozva a Bun Bu Ryo Do-t vagyis a harcművészet és a filozófiai tanulmányok egységét. Egy neki tulajdonított mondás szerint: a tanulás, a művelődés útjának (Bun) és a harcművészet (Bu) útjának (Do) ugyanaz a célja.
A családi hagyomány szerint gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért apja, amikor fia 14 éves lett, elvitte „Tode” Sakugawa Kangahoz karatét tanulni, ahol hamarosan a mester belső tanítványa lett. Sakugawa mester a pusztakezes formák mellett, bevezette a rakushaku-bo, azaz a bot használatába is, és valószínűleg tőle kapta becenevét is a Bushit, azaz a Harcost. Egyes források ezt is a királynak tulajdonítják.
A Chinto kata eredetének van egy hozzá kapcsolódó története. Egy kínai hajótörött egy barlangban rejtőzködött el a szigeten, és úgy tudott csak élelemhez jutni, ha ellopta valakinek az udvarából. A történet egyik verziója szerint a király Matsumurát küldte el, hogy a parasztok panaszának eleget tegyen, ám a hajótöröttről kiderül, hogy a kínai kungfu mestere. Miután megküzdőttek egymással összebarátkoztak. A szájhagyomány szerint a küzdelemben használt technikai elemekből lett a Chinto kata összerakva. A másik verzió szerint a katát egy Tomari-te mester Koshaku Matsumora dolgozta ki, de a névhasonlóság valószínűleg, többeket megzavarhatott.
Felnőtt korára udvarias viselkedésének, műveltségének és harci jártasságának köszönhetően már hírnevet szerzett magának. Viszonylag korán királyi hivatalnok lesz a Shuri kastélyban. Ebben a szolgálatban maradt élete végéig. Három király Sho Ko (1804-1834), Sho Iku (1835-1847), valamint az utolsó okinavai király Sho Tai (1848-1879) uralkodása alatt, mint nevelő és személyi testőr dolgozik, egészen az önálló Okinavai Királyság megszüntetéséig. Utána biztonsági őrként dolgozik tovább, felügyelve a király elkobzott, államosított birtokait.

A hagyomány szerint kétszer járt Kínában az okinavai hivatalos állami küldöttség tagjaként, ám a történeti feljegyzésekben nem található a neve. Okinava és Kína között rendszeresen jártak hivatalos állami küldöttségek. Első alkalommal Pekingig jutott el, ahol Ason és Iwa mestereknél tanult. Vannak akik azt feltételezik, hogy a Shaolin kolostorban is gyakorolt. Ehhez az időszakhoz köthető a későbbi Shorin-ryu (Shaolin) név, amellyel majd tanítványai megkülönböztetik irányzatát, a Honan-beli északi Shaolin kolostorhoz kötve a stílust. Második utazása már idősebb korára esik. 1860-ban utazik újra Fujianon keresztül Pekingbe, ahol a harcművészet mellet kalligráfiai tudását is tovább fejleszti.
Hazaútja során hajója egy hosszabb, több napon át tartó viharba kerül és kényszerűségből Japánban, Satsuma tartományban kötnek ki. A tájfun a hajón lévőket nagyon aggasztotta, mindenki rettegett, csak egyetlen ember maradt higgadt a vihar közepette. Matsumura vallásos volt, s minthogy mást nem tehetett egész idő alatt, szútrázott egy kis Kannon szobor mellett. A Kannon vagy másik nevén Avalokítésvara boddhisatva, a buddhizmusban az együttérzés megtestesítője. Ezt a 15-16 cm fekete színű szobrot még generációkon keresztül is féltve, relikviaként őrizték Matsumura leszármazottai.

Japánba is kétszer jutott el. Egyik útja során elsajátította a Satsuma klán Jigen-ryu kenjutsu irányzatát, amelynek mestere lett. Az erről szóló tekercs sajnos, amit egy Ijuin Yahichiro nevű mester adott Matsumurának, mint annyi minden más a II. Világháború során, megsemmisült. Később ezt beazonosították, a vívóiskola a Ko Jigen-ryu lehetett.
A Jigen-ryu iskola a Satsuma klán kardvívó irányzata, melyet a 16. században hoztak létre. Az iskola jellegzetessége, hogy az első támadás gyors és kivédhetetlen, ami mindent eldönt. Második támadásra már nincs szükség. Az edzés során a gyakorló reggel 3.000, délután 8.000 darab vágást végez el fakarddal egy álló faoszlopon (makiwara).
Matsumura három küzdőstílusból alakíthatta ki saját irányzatát: a helyi okinavai, a kínai pusztakezes, valamint a japán kardvívás küzdőművészeteiből. Ebből alakult ki az, amit Shorin-ryu, vagy később Shuri-te irányzatnak neveznek el.
1879-ben Japán közigazgatásilag is tartománnyá módosítja Okinava addigi státuszát, ami többek közt azt jelenti, hogy japánok vették át a szigetcsoport irányítását, a királyt megfosztották címétől, és Tokióba hívatták. Sho Tainak ott is kellett maradnia élete végéig.
A közigazgatás átvétele miatt az okinavai felső és középréteg, akik a király mellett töltöttek be valamilyen adminisztratív funkciót, munkanélkülivé váltak. Matsumura esetében ez azt jelentette, hogy idősebb korára a Déli kertnek, a Shikina-en Parknak lett a felvigyázó őre. Ez volt a királyi család legnagyobb háza, ebben az épületegyüttesben szokták a kínai küldöttségeket is elszállásolni Okinavai tartózkodásuk alatt. Munkája mellett így több időt tud szánni a tanításnak, erről az időszakról már több tanítványa visszaemlékezéséből is képet kaphatunk.

A tanítványok
Yoshimura Chogi egy késői tanítvány, 1884-ben, mint biztonsági őr, vele szolgált a Shikina-en Parknál. Matsumura akkor már a hetvenes éveiben járt. Személyes útmutatásai a Kushanku és Gojushiho katákra összpontosult, de gyakoroltak fakarddal is.
Chotoku Kyan, 16 évesen kerül Matsumura szárnyai alá a Shikina-en Parkba, ahova apja vitte el, aki jó-maga is tanítványa volt, és két évig tanul nála. Ő is a Gojushiho katát tanulja. Visszaemlékezései szerint, a mester sokszor mondta, hogy a harci művészetek gyakorlása békéhez vezet és ezt a békét ők a harcművészet gyakorlói hívatottak megőrizni.
Shikina-en park
Itosu Ankho az a tanítvány, aki a legismertebb lett az összes tanítvány közül. Ő 15-16 évesen kereste meg Matsumurát, hogy a tanítványa szeretne lenni. A vézna és beteges fiatalember teste egy év kemény edzés után teljesen átalakult, megerősödött.
A fentebb említett tanítványokon kívül még ide sorolhatok: Asato Anokh, Yabu Kenshu, Hanashiro Chomo, és Funakoshi Gichin, hogy csak a legismertebbeket említsük.
Matsumura Sokon valamikor 1890 és 1901 között hunyt el Yamakava faluban.
Matsumurának nem volt vér szerinti utóda, viszont a családi karate stílust testvérei két unokája adta tovább. Az egyik rokon Matsumura Nabe volt, aki Matsumura Sokon lánytestvérének az unokája. Az ő tanítványa volt Hohan Soken, aki a Matsumura Seito (Ortodox) Shorin-ryu irányzatot hozta létre. A másik rokon Chitose Tsuyoshi, ő a Chito-ryu stílust alapította.
Történetek
Tsuru, a feleség
Yonabaruban, nem messze Shuritól, élt egy fiatal lány Yonamine Chiru, nagyon ügyes harcművész hírében állt. Azt tartotta a szóbeszéd, hogy csak ahhoz a férfihoz fog hozzámenni feleségül, aki le tudja őt győzni. Matsumurának nagyon kedvére volt a dolog, mert tetszett a neki lány. A küzdelem napján azonban nagyon elbízta magát. Egy rúgással kezdte a támadását, azonban Tsuru egy közbelépő ütéssel arcon találta. A lány tudta, hogy a félelmetes küzdő hírében álló Matsumura ellen csak úgy lesz esélye, ha mindent egy lapra tesz föl. Ezzel a küzdelem véget is ért. Matsumura napokig szenvedett a szégyentől és alig várta a visszavágás lehetőséget. Ez nemsokára meg is történt, és mivel a küzdelem házassággal végződött, valószínűleg a második alkalommal, már nem becsülte alá az ellenfelét.
A bika
A király egyszer kitalálta, hogy testőre küzdjön meg egy félelmetes bikával. Matsumura egy kis gondolkodás után, néhány hetet kért a felkészülésre. Amikor a gladiátor jellegű mérkőzés napja eljött, Matsumura egy vaslegyezővel állt ki a tajtékzó bika elé. Ám amikor a rúg-kapálózó bikát elengedték, az nem mert felé menni, bárhogyan is próbálták arra irányítani. Ekkortól, kezdték el Bushinak, Harcosnak hívni. Matsumura ugyanis, később bevallotta a királynak, hogy a felkészülése ideje alatt titokban, esténként meglátogatta a bikát és a legyezőjével jól megverte. Annyira sikerült „kondicionálnia”, hogy az, amikor meglátta őt a megszokott ruhájában a vaslegyezővel a kezében, remegve félni kezdett.
A kézműves
Matsumura egyszer megleckéztette a királyt, akinek éppen karate edzést tartott, mert az elbizakodottan, meggondolatlanul egy nidan gerivel (kettős rúgással) támadt rá. Mire a védést egy lökés követett, melynek hatására a nemzet uralkodója pár métert repült. Emiatt oktatójának távoznia kellett, s akkor még úgy tűnt véglegesen. Matsumura a történtek súlya alatt betért egy nahai kézműves boltba, amelynek a tulajdonosa felismerte a király nevelőjét, és mindenáron karate leckét szeretett volna venni tőle. A beszélgetés vitává fajult, a boltos egy mérkőzést követel Matsumurától, aki végül kötélnek áll. Másnap hajnalban egy temetőben találkoztak, hogy megmérkőzzenek. A mérkőzés még nem kezdődött el, de kihívót lenyűgözi Matsumura nyugalma, és a tekintetéből áramló magabiztosság. Végül, mikor már-már nekiszánná magát a támadásra, Matsumura erőteljes kiai harci kiáltása végleg kedvét veszi a további próbálkozástól és belátva meggondolatlanságát, udvariasan bocsánatot kér. A kérdésre, hogyan történt ez, csak annyit mondott: „Te elszántad magad, hogy mindent megteszel a győzelemért. Én elszántam magam a halálra, ha veszítek.”
A samiszen énekes
Az okinavai szamuráj nevelésnek szerves részét képezte a zenei műveltség, ezen belül is az egyik közkedvelt hangszer a samiszen volt. Ez egy három húrú bendzsó szerű, nemzeti hangszer.
Volt egy híres Namura nevű samiszen énekes, akinek játékstílusáról egy iskola is fennmaradt a Namura-ryu. Namura a samiszen művészetén túl a karaténak is lelkes gyakorlója volt. Matsumurával mindig is szerette volna összemérni tudását, s egyszer kihívta egy küzdelemre, amit ő el is fogadott. Az küzdelem időpontjában viszont nem egyeztek meg. Hat hónap elmúltával meghívta Matsumurát egy közös éneklésre. Ez is egy formája volt a küzdelemnek, ki tud jobban játszani a hangszeren és énekkel kísérni azt.
Namura Matsumura jobb oldalán helyezkedett el. A meglepetés taktikáját akarta alkalmazni. Az volt a terve, hogy amikor a magasabb hangokat éneklik, a kilégzés végén fog támadni, éppen akkor, amikor Matsumara belélegzik. Bízott abban, hogy mint gyakorlottabb énekesként, jobban fogja bírni levegővel. Türelmesen kivárta a megfelelő pillanatot, jobb lábát kissé felemelve Matsumura fejéhez vágta a hangszert. Matsumuranak azonban kialakult szokása volt a környezetére figyelni, sikerült kézzel hárítania támadást és anélkül, hogy felállt volna, ahogy Namura számított erre, azonnal visszaütött. Az öklét azonban támadója arca előtt megállította, az ütés szele szétfújta Namura haját az arcáról. A támadó lemerevedett, csak annyit tudott mondani; győztél.

A hatalmas fickó
Matsumura 41 éves korára már hírnevet szerzett magának. A helyi fiatalok gyakran megkeresték őt, azzal a kéréssel, hogy tanítsa őket. Ám ő nagyon megválogatta kit fogad el tanítványnak.
Történt egyszer, hogy egy nagy darab, erős fiatalembert elutasított. Pár hétre rá, amikor néhány tanítványával este hazafelé tartott, egy fiatalokból álló társaság állta útjukat. Matsumura azonnal felismerte a társaság vezetőjében az eltanácsolt fickót. Körbefogták őket és a vezér azt követelte, hogy Matsumura négykézláb másszon át a lábai közt. Matsumura gondolkodás nélkül letérdelt és mászni kezdett. A nagydarab fickót kiverte a veríték, amikor a mester terpeszbe tett lábai alatt kúszott át. Rádöbbent mennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozta magát. Amint Matsumura átment a lábai alatt, félreugrott, és annyit bírt mondani, hogy akkor most már mehetnek tovább. Matsumura két tapasztalatlan tanítványát elfogta a kétség mesterük megaláztatása láttán, és miután másoknak is elmondták a történetet, néhányan úgy döntöttek, elhagyják őt. A feleségének kellett elmagyaráznia nekik a történteket, hogy Matsumura az ő védelmük miatt alázkodott meg, és nem azért, mert megijedt volna néhány útonállótól. Ha egyedül van, valószínűleg szétkergeti őket.
Felhasznált irodalom:
– Quast, Andreas: King Wu once buckled on his armor-The Seven Virtues of Martial Arts, 2016
– Clarke, Christopher M.: Okinawan Karate: History of Styles and Masters, 2012
– Mabuni, Kenei: Empty Hand, The Essence of Budo Karate, 2009
– Funakoshi Gichin: Életem és a karate-do, 1996
– Okinawa, The birthplace of karate, 2017
– Hiroshi, Irei: Okinawan karate, a man called Chanmie 2011
0 hozzászólás