Eric Bortels interjú

Szerző: tokusho Kategória:

Eric Bortels és az Inkluzív Karate

Kedves Eric, először is köszönjük, hogy vállaltad ezt az interjút! Első kérdésem az lenne, mikor, hogyan és miért kezdtél el karatézni? Kik voltak a mestereid?

– Gyermekkoromban találkoztam először a karatéval, amikor 15 évesen elkezdtem edzeni Dirk Heene senseinél. Már nagyon fiatalon harcművészetekkel akartam foglalkozni, de a körülmények miatt soha nem volt esélyem erre. Ehelyett focizni kezdtem, akárcsak sok más gyerek. A tapasztalataim azonban nem voltak annyira pozitívak… sokat ártott a hozzá nem értő oktatók romboló hozzáállása, mely szerint a kivitelezés fontosabb, mint a részvétel. Reméljük, hogy csak a régi idők velejárója volt ez…

Ugyanakkor lehet, hogy ezek az események váltották ki belőlem mindazt, amit ma csinálok.

Amikor apám 13 éves koromban választás elé állított a labdarúgás és a harcművészet között, gyorsan meghoztam a döntést. Néhány év judózás után átmentem a helyi karate klubba. A karate hamarosan megadta nekem azt, amire szükségem volt, és korábban hiányzott: az önbizalmat, a kikapcsolódás és a relaxáció lehetőségét, amelyeket főként az edzések után éreztem, akkoriban Dirk Heene mesternél. A Japánból érkezett Taiji Kasé edzésmódszerét pedig lenyűgözőnek és inspirálónak találtam.

Az évek múlásával egyre jobban éreztem, hogy már nincs szükségem mások támogatására, mint korábban. 1996-ban eljött az idő, hogy megtaláljam a saját utamat és új távlatok felé induljak, ekkor 31 éves voltam. Hivatalos karate klubokat alapítottam, először Zonhovenben, majd Houthalenben és Hasseltben.


2011-ben kapcsolatba léptem a japán Kagawa Shihannal. Személyisége nagy hatással volt rám, ezért a tanítványa lettem. A JKS (Japán Karate Shoto Szövetség) belga, holland és luxemburgi szervezetének irányítása lett a feladatom. 2012-ben megszereztem az 5. dant, a 6. dant pedig Japánban 2017-ben, Kagawa Shihan felügyeletével. Kagawa Shihan erősen támogatja azt a gondolatomat, hogy fogyatékkal élőkkel gyakoroljam a karatét.

Kagawa mesterrel

– Miért kezdtél el fogyatékkal élőket tanítani?

– A 2006-os év különleges év volt… először léptem kapcsolatba speciális igényű iskolába járó gyermekek csoportjával, ahol autizmus spektrumzavarral és halláskárosodással élő gyermekekre szakosodtak. Az iskola néhány pedagógusa kért fel erre, akik akkoriban nálam karatéztak. Az edzések nem mentek simán, mert nem volt még jártasságom e téren. Csak a saját korábbi tapasztalataimra tudtam hagyatkozni, de láthatóan sikerült elültetnem a lelkesedést a gyerekekbe. Ezután minden nagyon gyorsan ment.

Következő kihívásom Limburg tartomány sportért felelős testületének kérése volt, hogy tanítsak az inkluzív sportnapokon, amelyeken fogyatékkal élők is részt vehetnek. Nagy lépés, de a résztvevők (számomra meglepő módon) itt is jól fogadták a szemléletemet. A pozitív visszajelzéseknek, valamint a résztvevők és a szakma óriási lelkesedésének köszönhetően ez volt a fordulópont számomra… Úgy döntöttem, hogy továbbfejlesztem a módszeremet.

Ennek következő lépése az volt, hogy egy iskolában, ahol már egy éve tanítottam inkluzív karatét, felkértek, hogy még alacsonyabb értelmi képességű gyermekeket is tanítsak. Ez volt az első kísérlet, hogy jeleket és színeket használjak a padlón. Próbaként elkezdtem A4-es papírokat ragasztani a padlóra, színes lábnyomokkal és jelekkel.

Nehézséget okozott, hogy minden órán mind a 6 lábnyomot le kellett ragasztanom a padlóra mind a tíz tanuló számára. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően fejlődtek a jelenlegi CP szőnyegek, amelyek már az 5. kiadásban jelentek meg… Így tettem le a jelenlegi módszerem, egy egyedülálló rendszer alapköveit. Szolgáltatást kínáltam speciális iskoláknak, gondozási központoknak és bentlakásos intézményeknek, rehabilitációs központoknak, stb. Mind a mai napig sikerül különböző csoportokat aktivizálnom és inspirálnom. Az általam alkalmazott átfogó megközelítésnek köszönhetően sikerült tökéletesíteni a rendszeremet, hogy mindenki, sérültségétől függetlenül, részt vehessen benne.És ekkor újabb pozitív fordulat következett be: néhány edző érdeklődést mutatott az ötletem iránt. Ezért elkezdtem kisebb tanfolyamokat tartani az edzőknek is. Mostanra pedig elkészült egy könyv arról, hogyan lehet a harcművészetet bármilyen fogyatékossággal élő ember számára tanítani.

Inkluzív karate bemutató Belgium

Az az igény, hogy rendezvényeket is szervezzünk a különféle fogyatékossággal élő sportolók számára, nem sokáig váratott magára, maguk az I-sportolók kezdeményezték. Így a versenyzés egy, a rendszeremen alapuló, új formáját valósítottam meg, amely szintén népszerűvé vált. Mostanra saját világbajnokságunk van. A 2018-as világbajnokságunkat Budapesten tartottuk.

Számos olyan országot, melyek be akartak lépni az edzési- és versenyrendszerbe, bevontunk, és ezen a téren állandó fejlődésben vagyunk, ez folyamat soha nem áll meg. Magyarország az elsők között volt, Halász Attilával együtt, akik hittek ebben a módszerben, amit mindmáig nagyon sokra értékelek. Magyar Adrián és Rendás Péter is csatlakoztak hozzánk, és mindannyian jó barátok lettünk.

– Ha nincs semmilyen gyógypedagógiai képzettséged, nem okozott gondot, hogyan kommunikálj sajátos igényű tanítványaiddal? Mit tudnál ajánlani azoknak a karate edzőknek, akik érdeklődnének ugyan a fogyatékkal élő gyerekekkel való foglalkozás iránt, azonban nincsenek tapasztalataik ezen a téren?

– Mindenekelőtt kreativitást. Ezt a kreativitást nem csak azokon a területeken lehet kamatoztatni, amelyekben tehetségesnek gondoljuk magunkat, hanem kellő szenvedéllyel mindenben használhatjuk, amit csak meg akarunk tenni.
Másodszor, mindkét irányba meg kell találnunk a kapcsolódási pontot azokkal, akiket tanítani szeretnénk.


Én például tudtam, hogy idősekkel szeretnék foglalkozni.
Tehát 23 évvel ezelőtt abbahagytam a tervezői munkát. 3 évig tanultam azért, hogy animátorként foglalkoztassak időseket. Határozottan megvolt az együttműködés és kölcsönhatás köztünk.


Néhány évvel később rájöttem, hogy ez az egymásra hatás megvan az autizmussal élő gyerekekkel is. Utána pedig felfedeztem, hogy meg tudom találni a közös nevezőt más, például fizikai-, pszichológiai-, látás-, vagy értelmi sérültekkel is. Mindez arra késztetett, hogy többet tegyek ezekért a kiszolgáltatott csoportokért is.

Ahogy a karatéban, a dolgokban növekedni, erősödni kell, és ehhez időre van szükség. Ezért én azt javaslom az edzőknek, hogy
kezdjenek a kevésbé súlyos fogyatékossággal élőkkel foglalkozni, és onnan tudnak majd építkezni. Egy másik tanácsom az inkluzív oktatók számára, hogy tanuljanak megtúllépni tanítványaik fogyatékosságán, és bánjanak velük úgy, mint bárki mással.A cél: nem látni többé a fogyatékosságot.


Ha ezt sikerül elérniük, akkor tudnak igazán elkezdeni tanítani, és szabadjára engedni lelkesedésüket és kreativitásukat.

Páros küzdelem Dave Kengennel a 2. I-Karate Global Magyar “Athlészisz” Kupán

– A módszer, amelyet kidolgoztál, az I-karate vagy Inkluzív Karate nagyon hamar nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát. Milyen hivatalos kapcsolatod van a fogyatékkal élők sportszövetségeivel, mint például a Paralimpiai Bizottsággal vagy hasonlókkal, illetve a WKF Karate Szövetséggel?

– Egy ötlettel indultam, amely akkor még senkit sem érdekelt, de én ezzel nem törődtem. Aztán úgy gondoltam, hogy jó dolog lenne meglévő szervezetekhez kapcsolódni. Mert a módszer tényleg működött, és több embert is elérhettünk volna. De az ötlet túl nagy és túlságosan új volt ahhoz, hogy a már létező
szervezetek, szövetségek befogadják. Talán a szervezetek még nem készek elfogadni vagy beépíteni ezeket az ötleteket, talán még nem érkezett el az elfogadásideje. Tehát tovább kellett dolgoznom a saját módszeremen, és hozzám hasonló gondolkodású oktatókat kellett találnom a saját hazámban és a világ minden táján, akik látják és hiszik, hogy mindez valóban működik.
Olyan tulajdonságokat ki tudunk hozni ezekből (a sérült) emberekből, amelyeket korábban sokak lehetetlennek tartottak.

Ami a Paralimpiai szervezetet illeti, szoros kapcsolatot ápolunk, különösen Dr. Denis Jaekennel, az EPC (Európai Paralimpiai Bizottság) tagjával és feleségével Gerda Kennis-szel, akik a taekwondóért és a kerekesszékes táncért felelősek. A WKF (Karate Világszövetség) az egyetlen az Olimpia által elismert szövetség, tehát mindennek rajtuk keresztül kell mennie. Néhány találkozó után a WKF-nél nincs áttörés, valójában ezt a gondolatot teljesen feladtam! Most úgy gondolom, hogy ez az  ötlet nem hasonlítható össze másokkal, és nem működhet egyetlen létező szervezet égisze alatt sem.

– Hogyan látod az I-Karate jövőképét? 

– Mindannyian fejlődésben vagyunk, és talán ez az ötlet is része ennek.
Reméljük, hogy idővel önfenntartó szervezetként ismernek el minket
és onnantól kapcsolatba kerülünk a létező szervezetekkel, szövetségekkel.
Ez a módszertan a harcművészetekről szól, nem csak a karatéról!

– Esetleg van még más terved, ötleted ami fejleszteheti a rendszert, vagy más sportágak területén is alkalmazható lenne?

Persze, több is.
Van egy Erasmus+ sportprojektünk, az IKONS, amely a mi elgondolásunk alapján jött létre Down-szindrómás emberek számára, öt ország bevonásával. Egy egész évre szóló, egymásra épülő, konstruktív módon tanító, 40 edzésből álló edzésanyagot írtam hozzá, illetve képzést biztosítottam az edzők számára. Célunk, hogy tudományosan is bizonyítsuk, hogy a rendszer működőképes és fenntartható: fizikailag, ugyanakkor intellektuálisan és szociálisan is fejleszt.

És már indul egy másik projekt is, ahol ezt a rendszert a speciális iskolákban akarjuk megvalósítani, mint alapvető mozgás sportot, amely bármilyen más sporthoz csatlakoztatható és azt kiegészítheti. Reméljük, hogy akár új sportokat is feltalálunk.

Írtam egy gyakorlati útmutatót arról, hogy miként lehet tanítani az összes fogyatékossággal élő embert ezzel a módszerrel. Tanítok szemináriumokon és oktatom az edzőket, ahol ezt kérik tőlem.

Dolgozunk egy applikáción az otthoni gyakorláshoz, és az edzőket is megtanítjuk ennek használatára. Az alkalmazás a látássérülteken kívül az összes fogyatékossággal élő személy számára elérhető.

A látássérültek számára kitaláltam egy másik eszközt, amely már működik a vak emberek mozgásának segítésében, anélkül, hogy megérintenék őket. Remélem, hogy ennek segítségével is létrehozok néhány új sportot.

I-Karate komfort bírók

– Terveid közt szerepel, hogy több időtt tölts Magyarországon. Miért pont Magyarországot választottad? 

– Így igaz, a hagyományos karate oktatásában és személyesen is kötődöm Magyarországhoz.
Mint a Japán Karate Shoto Szövetségének Belgiumért, Hollandiáért és Luxemburgért felelős vezetője, kapcsolatba kerültem Herczeg Balázzsal, a JKS Magyarország vezetőjével. Az ő szekszárdi hallgatói, Rendás Péter és Pajger Zoltán, egyszer eljöttek egy belgiumi kurzusra, és jó érzésem volt velük kapcsolatban.
Később Budapesten jártam (még mindig lenyűgöz), és onnan Szekszárdra látogattam. Még mindig szeretem ezt a helyet, ezért Budapesten, később Szekszárdon és Szálkán is szerveztünk diákcserét.

A fogyatékkal élő tanítványokat edző szakemberek hálózatában megismerkedtem Halász Attilával, és később Magyar Adriánnal is, akikkel szintén jó barátok lettünk.
Rendás Péter aztán elkezdett fogyatékkal élőket is tanítani Szekszárdon.

Nagyszerűen együtt tudunk működni, hiszen, mint azt már korábban mondtam: ők hozzám hasonló gondolkodású emberek.

Természetesen szeretnék több időt tölteni Magyarországon.
Csak össze kell kötnöm a szálakat …

– Eric köszönjük szépen a válaszokat!

Fordította: Laczkó-Juhász Mónika 

A képen a következők lehetnek: Koen Spitaels, Jo Christine Pollaris, Bing Carroll, Pascal Faes és Attila Halász, , mosolygó emberek, álló emberek
Borban az igazság

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük