Szemere Miklós és a japán harcművészet magyarországi kezdetei 4. rész – Fleck Gyula

A hiányzó láncszem:  Fleck “Nagyszebeni” Gyula

A judo hazai történetét bemutató szakkönyvekben, mint említettük Vince Tibor 1928-ban megkezdett oktatása az időszámítás kezdete. Kichisaburo mester 1906-ban megtartott 4 hónapos tanfolyamának hivatalosan nem volt folytatása és így Szemere Miklós kezdeményezése elhalt.

A 4 hónapos tanfolyamra 450 jelentkező volt, ebből 60 kiválasztott kezdte el és 6 fő végezte el. A tanfolyamon részt vettek névsorának általunk ismert nevei: 1. Speidl Zoltán, 2. Neidenbach Emil, 3. Kelemen Kornél,  4. Dr. Cselőtey Lajos(?), 5. Kőhalmy József, valamint 6. Fleck Gyula, a legfiatalabb, aki ekkor 12 éves. (A Sasaki könyv képein is megtalálható.) Ha egyenként megnézzük mindegyikük életrajzát,  egy nem akármilyen életút rajzolódik ki.

1. ismeretlen 2. Kőhalmy Zoltán vagy Kelemen Kornél

3. Neidenbach Emil (23 éves) 4. Schmack Ede 5. Fleck Gyula (12 éves) 6. Speidl Zoltán?

Speidl Zoltán (1880–1917) Legkiemelkedőbb sporteredménye az 1900-as Párizsi Olimpián 800 méteres síkfutásban elért 5. hely. A B.E.A.C.-nál több tisztséget is betölt. Neves sportújságíró. Lefordítja és bevezetőt ír Sasaki könyvéhez. Hosszú betegség után 37 éves korában távozik az élők sorából.

Neidenbach Emil (1884-1957) Sportolóként magasugró bajnok volt. A judo tanfolyam elvégzése után újságot szerkeszt Székelyföldön, majd Aradon matematika,  fizika és testnevelő tanár. Itt tovább folytatja judo edzéseit. Sportújságját továbbra is kiadja, ezért a román hatóságok kiutasítják Romániából. Budapesten gimnáziumi igazgató. Részt vett a Los Angeles-i szellemi olimpián. A TF igazgatótanácsának, az OTT-nak tagja volt.  Miniszteri biztos, 1932-ben ügyvezető igazgató. Japánról előadásokat és judó bemutatókat tart. 1944 augusztusától tanügyi főtanácsos. Sporthírlapíró, szakíró. „Testgyakorlás és tudomány” c. munkájában (Budapest, 1931.) egy egész fejezetet szentel a judónak. Harminc évvel a tanfolyam után így nyilatkozik egy újságírói kérdése:

1935. június 16.                           Félegyházi Közlöny

“A judo áldást hozó  kultiválásával minden levente a mainak tízszeresét fogja érni. Szinte szeretnék a nemzetem sorsának intézésében döntő befolyással bírni, csak annyi időre is, amíg rövid 1 — 2 hónapon, ha lehetne 1—2 héten belül legálabbis 10—20 japán judo mestert alkalmaznék, akik az ország nagyobb városaiban vándor tanfolyamokat tartanának. Minden községet köteleznék arra, hogy a tanfolyamokon a legügyesebb leventével, vagy oktatóval részt vegyen hogy azok az itt elsajátított anyagot falujuk leventéi közt átültessék. A testnevelési főiskolán kötelező tárgyként taníttatnám. Az innen kikerült tanárok ellenőriznék a judo további helyes elterjedését.

Már hallom is, nincsen rá pénz? Hát mibe kerül ez? 100—200—500 ezer, vagy 1 millió pengőbe ? Boldog lennek, ha fizetésem 1 — 2 százalékát erre a célra vonnák le. Ki érezné ezt meg? Engedjék meg, hogy erre is megfeleljek. A magyar nemzet öt éven belül merész önbizalommal, biztos öntudattal hirdetné, hogy nem lehet többé az élő nemzetek sorából kitörölni, „visszakozz“ a rosszindulatú szomszédaink igazságtalan térképeinek, megcsináljuk ezt mi magunk. Aki nem hiszi el, próbálja meg, veszíteni nem veszíthetünk, csak nyerhetünk. A próba a magyar nemzet feltámadását, talpra állását, a biztos felvirágzást fogja hozni. Jöjjön a lendületes, lüktető életet jelentő judo.”

Kelemen Kornél (1885-1962) Speidl Zoltánnal és Neidenbach Emillel a judo tanfolyam szervezési megbízottai, B.E.A.C. tagok.  A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club ifjúsági elnökeként kapcsolódott a magyar sportéletbe. Alapítója a Magyar Főiskolai Sport Szövetségnek, majd 1931-től az Országos Testnevelési Tanács elnöke; 1937-ig irányította a m. sportot. Országgyűlési képviselő, majd államtitkár.

Cselőtei Lajos A tanfolyam elvégzése után kiutazik  Japánba, ahol meglátogatja Kano Jigorót. Hazatérve 1909-ben megírja “Kano igazgató a japán testnevelésről” című írását, majd 1914-ben “A japánrendszerű torna alapgyakorlatai”-t. A Testnevelési Utasítás sorozat 2.rész 6c. füzetében “Cselgáncs” szakírása 1926-ban jelenik meg.

Kőhalmy József szintén ír egy tanulmányt a judóról 1908-ban a  Zászlónk nevű ifjúsági folyóiratban, amelynek a Mária Regnum volt a kiadója. Újságíró. A BSZKRT elnöke, majd magyar királyi főtanácsos.

Schmack Ede az egyik legérdekesebb tagja a társaságnak. A tanfolyam után 2,5 évig Japánban tanulmányozza a Kito-ryu jiu-jitsut. Hazatérve iskolákban tanítja a japán önvédelmet, valamint nyomozóként nemcsak tanítja, hanem alkalmazza is. Ő is ír egy könyvet a jiu-jitsuról.

Fleck Gyula pedig, mint a népmesék legkisebb testvére, futja be a judo területén azt, amit történetünkben a hiányzó láncszemnek nevezhetünk.

Mivel Fleck mester tevékenysége teljesen ismeretlen, mondhatni valamiért az idők szürke homályába veszett, röviden vázolnánk életrajzi adatait:

Fleck “Nagyszebeni” Gyula:

– 1894-ben született Budapesten.

– 1906-ban elvégzi Sasaki Kichisaburo mester tanfolyamát, sőt minden bizonnyal Tobari mesterrel is van lehetősége gyakorolni 1908-ban.

– 1912-ben  a Nagyszebeni Sport Egylet tagjaként labdarúgó.

–  több évet tölt judo tanulással Japánban és Párizsban.

– 1935. március 1-én Kolozsváron kezdi el a judót oktatni Girolamo Bay vívó termében a laikusoknak és a rendőrségnek, mint állományi tag. Az év végén már versenyt is rendeznek az Unitárius Gimnázium tornatermében. A következő év tavaszán pedig Román Országos Bajnokságot.

– 1937-ben Prágában vesznek részt nemzetközi edzőtáborban, melynek szakmai vezetését  Trevor Leggett angol judóssal együtt végzi.

– 1938-ban Frankfurt am Main-ban a Judo-Unió kongresszusán többedmagával Romániát képviseli. Itt megválasztják az Unió román képviselőjének.

– 1939-ben könyvet ír a japán önvédelemről Kolozsváron. Négy nyelven tervezi kiadni: magyar, román, német és angol.

– 1940-ben Japán Testnevelési Oklevéllel tüntetik ki. Az öt éven keresztül szervezett 4 hónapos tanfolyamát 740 fő végezte el Erdélyben.

– 1942-ben a Budapesti Horthy István Nemzeti Sportcsarnok judo mestere lesz.

-1943 – cselgáncs ünnepség a Sportcsarnokban. Vincze Tibor a Testnevelési Főiskola judo tanára és Fleck “Nagyszebeni” Gyula a Sportcsarnok judo mesterének közös bemutatója. Kezdetben a két mester között rivalizálás volt, de megegyeztek és megosztották a feladatokat.  Fleck volt a tömegsport felelőse, Vincze pedig a versenyzőkkel foglalkozott. Fleck itt is, mint már Kolozsváron, külön tanfolyamot szervezett lányoknak.

– 1945 – Ausztriába költözik

-1949-ben kidolgozza a judo “továbbfejlesztett” változatát a Judo-Do-t. Tanítványai Hubert Klinger von Klingerstorff báró és Dr. Wally Strauss, aki tanítását Idokan Budo néven terjesztik el világszerte.

– 1967 – ben távozik az élők sorából, ekkor 5.dan Kodakan fokozattal rendelkezett.

Fleck Gyula egyik tanítványával  Kolozsvár 1936.

A fentiek ismeretében joggal lehet kérdezni, hogyan lehetséges, hogy Fleck Gyula nevét se a román, se a magyar judo történet nem ismeri? Róla tervezünk egy hosszabb, részletesebb írást a közeljövőben.

Összegezve az eddigieket, elmondhatjuk, hogy Szemere Miklós kezdeményezése a judo hazai elterjesztésében nemhogy sikertelen volt, hanem éppen ellenkezőleg 1935 és 45 között tömegek számára biztosította a tanulási lehetőséget. Csak Fleck mester kezei alatt több mint 1.000 ember ismerkedett meg a judóval a történelmi Magyarország területén.

Szemere Miklós emléke

“…jó ott lenni, amikor valaki vagy valami születik.”

–  Alvinczi Eduárd

Krúdy Gyula: A kék-szalag hőse

Szemere Miklós célul tűzte ki magának a fiatalság felébresztését. Röpirataiban ez az egyik  minduntalan visszatérő vezérlő motívum. A sportban megfelelő nevelő hatású eszközt látott, hogy ezt az ébresztést kicsikarja. A judo, a lövészet vagy a vívás számára ugyanazt az értéket képviselte, melyek a fizikai fittségen túl az erkölcsi nevelést is közvetíthette. Sajnos 1919-ben bekövetkezett halálával nem érte meg, hogy ennek a befektetésének  megtérülését ezen a sportterületen is megláthassa.

Találtam  róla olyan megemlékező sorokat, amely néhány évtizeddel a halála után készült, mondhatnám érdek nélkül, s mely stílusában méltó befejezése lenne a róla készült írásunknak is.

1933 március 15.                              Nemzeti  sport

“Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas, nagy magyar úr, akit az Úristen valamikor széles jókedvében teremtett a világra és mondta neki, mikor útnak bocsájtotta:

— Na, édes egy fiam, te leszel a Szemere Miklós.

Roppant nagy úr volt am ez a Szemere Miklós. Igaz legendák azt mondjak, hogy már Árpad apánkkal lovagolt valamelyik őse híres nagy Pannoniában. Hogy annyi földje, marhája, aranya maradt minden friss csókból fogant unokájára, hogy azok gazdagabbaknak születtek, mint sok szegény király. Olyan gazdagok voltak ezek a Szemerék, hogy attól meg rosszak is lehettek volna. Jobbágy nyomoritok, kényurak, szőrösszívű bankárok. De a jó Isten azt mondta: — Legyetek ti gazdagok és mégis nemes szívűek, hogy csodálkozzon rajtatok a világ. És így lettek a Szemerék jobbágy imákba foglalt földesurak, hazaért haló néma hősök, halk szavú poéták,…………és volt egy Szemere, aki a magyar sport izmos karú magvetői közé állott.

Úgy hívták ezt a magvetőt: Szemere Miklós. Aki bátor szóval, erős tettel es nem számlált arannyal állt a magvetők első sorába.

Szemere Miklós a sors különös szeszélye folytán a múlt század nyolcvanas éveiben éppen annál a bizonyos asztalnál ült, ahol a sportot dupla sz-szel ócsárolta hazánk egyik vezérlő politikusa. Nagy, duhaj kacagások csiklandoztak a szívét, — de a jövőbe látó egészséges apostol csendességével ásta magába az ellenkező szót. Csak mikor már elcsendesült a vita, s a derűs agg honffyak a korzó szépeiről és a balett tündéreiről mondogattak egymásnak pajzán széphistóriákat, lépett közéjük és szólt:

— Urak! Futtatás lesz jövő héten Tatán. Legyetek a vendégeim. Nagy csoda meglepetést tartogatok a számotokra.

Mindenki ismerte Szemere Miklós pazarló — nagy lelkét — szívét. Magyaros-dús vendégszeretetét. A kivilágos virradatig tomboló csárdás csodáját. Hát már hogyne fogadták volna el a meghívást?

Aztán meg: a csoda-meglepetésre is kíváncsiak voltak kicsinyég. Én a mai nappal megfertőzöm a magyar nép pszihéjét. Megfertőzöm tiszta levegővel, egészséges tüdővel, acélos izommal, hites öntudattal, nem hibázó szemmel, — hitemre, megfertőzöm.

(Az urak összenéztek, e mondtak egymásnak csodálkozó, halk kacagással :

— Még sohasem láttuk Szemere Miklóst mámorosnak! De ma annak látjuk!)

— Megfertőzöm a magyart és kiragadom őket a dohos odúkból és megtanítom őket a hellenizmus nagy tanításaira. Hadat üzenek a közönynek, hadat a rosszakaratnak, hadat minden rövidlátásnak. Én hiszek a sport egyetemes erejében, hiszek abban, hogy politikai széthúzáson, sok vitézlászlós haszontalanságon túl, mely a magyart boldogságától megrabolja, — van valami, mely a lelkeket társadalmi osztálykülönbség nélkül közös, egyetemes szárny alá gyűjti. S ez a sport. Mely fejleszti a nemzeti önérzetet, mely a fiatalság fölös energiáit helyes úton vezeti le, mely a cél nélkül tengődő lelkek számára ébresztő eszméket ad…. — s ez: a sport.

Máskor, — egy különös ötlet nosztalgiájától hajtottam a távoli japán élete keltett benne nem múló érdeklődést. Behatóan tanulmányozta a japán tudományokat, a festők közül különösen Hokusainak és Utamaronak hódolt — és: a dzsiu-dzsitsu iránt feltámadt érdeklődése annyira kifejlődött, hogy egy nagyúri gesztussal a japánok dzsindzsicsu-bajnokot hozatta el Pestre, hogy a magyarokat a birkózás magas iskolájába bevezesse. A japán dzsiu-dzsicsu bajnok szörnyen öntelt volt és spanyol- viaszk mentalitású. Szemerének nem tetszett ez a fölény. És felkereste egyszer Varga Bélát, mondván neki:

— Te fiam, mérkőzz meg ezzel a japánnal!

Varga Béla készségesen állott a Nagyúr rendelkezésére.

A japán szörnyű gőzzel, fitymálva nézte ellenfelét. És mondta annak tolmács útján apai jóindulattal:

Hát fiam, jöhetsz nekem, ahogy akarsz, kinyomhatod a szememet, ha tudod, rátaposhatsz a hasamra, ha időd lesz hozzá, — tiszteletreméltó mazsolavirágom, én sajnálatra méltó magyar bajnokom, ki a felkelő nap fiával immost párviadalra kelendsz!

Varga Béla nem sokat teketóriázott. Nekiment a felkelő nap fiának és ötven másodperc alatt úgy teremtette földhöz tiszteletreméltó testvérét, hogy az szégyenkeztében majd a föld alá bújt. Nevetett is büszke és egészséges nevetéssel ezen Szemere Miklós.

Száz történet, száz anekdota kering az emberek száján Szemere Miklósról, a magyar sport nagy prófétájáról és magvetőjéről. Egy kicsit azért kezdjük elfelejteni ezt a Nagyurat. Talán felrázza a késő nemzedéket ez a szerény emlékezés, mely nem dicseretnek született, hanem dokumentumnak.”

• Halász Attila