Szemere Miklós és a japán harcművészet magyarországi kezdetei 3. rész – Kano Jigoro Magyarországon

Kano Jigoro Magyarországon

“Nincs fontosabb az Ég alatt, mint az emberek tanítása: ha egy arra méltó személyt tanításban részesítünk, ez sok más emberre is hatást gyakorol; amit egy nemzedék jól megtanul, száz utána jövőnek is továbbadhatja.”

 – Kano Jigoro, a Judo alapítója

Szemere Miklós először 1905-ben vette fel a kapcsolatot levelezés útján Kano Jigoróval a bécsi japán konzulon keresztül. Ennek következménye Sasaki Kichisaburo mester Magyarországi tanfolyama.

A Budapesti Egyetemi Athlétikai Club keretein belül megvalósuló tanfolyam kezdete és lefolyása Szemere Miklós felügyelete alatt történt, aki ekkor a Klub elnöke is egyben.

A tanfolyam egyik résztvevője Dr. Cselőtei Lajos 1909-ben Sasaki mester javaslatára elutazott Japánba, ahol személyesen tájékozódott a Kodokanon zajló tevékenységekről. Erről egy több oldalas beszámoló jelent meg 1909. december 18–án a Nemzeti Sport újság hasábjain “Kano igazgató a japán testnevelésről” címmel. Cselőtei interjú kérdések formájában nyújt egy részletes beszámolót a japán iskolarendszerű testnevelés és  judo kapcsolatáról. Ebből az anyagból néhány évvel később egy szakkönyv is készül 1914-ben A japánrendszerű torna alapgyakorlatai címmel.

Az első alkalom

1909-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság japán képviselőjének nevezik ki Kanot. Néhány évre rá 1912 májusában  a Stockholmban szervezett V. Olimpiai Játékokra két japán versenyzővel utazik ki. Ezen az Olimpián nyer az a Prokopp Sándor céllövészetben aranyérmet, akit Szemere Miklós is támogat.

Az Olimpia végeztével  európai körútra indulnak. Mi sem természetesebb, hogy Szemere Budapestre hívja meg őt. Sajnos a létrejött találkozásról nincsenek feljegyzések. Szemere ekkor 53, Kano 52 éves volt és a számos közös érdeklődési ponton túl valószínűleg találtak közös nyelvet is.

Az eseményről a magyar sajtó nagyon szűkszavúan számol be, s hol máshol, mint a lóversenyrovatban.

1912. október 2.     Budapesti Hírlap

“Japán vendég: a turfon. Érdekes látogatója volt ma a városligeti versenytérnek. A dsiu- ‘dsicu főmestere, Kano volt ez, a ki az egész délutánt kinn töltötte, nagy érdeklődéssel tanulmányozván a lóversenyt es tartozékait, a mázsaiét, ringet, közönséget. A dsiu-dsicu művelői Japán országban nyolc osztályba vannak sorozva, az első osztályt egyedül Kano képviseli, a kinek kis alakja alig árulja el ritka erejét es ügyességét. Az érdekes vendéget természetesen Szemere Miklós kalauzolta es oktatta nagy szeretetreméltósággal a hasznos tudnivalókra.”

1912. október?                             Az Újság

“Szemere Miklós tegnapelőtt egy dzsiu-dzsitcu- bajnok kíséretében jelent meg a ló börze környékén.”

Másnap Kano mester Kocsérra utazik Nagykőrösön keresztül, hogy  miért pont oda az rejtély. A magyar falu tanulmányozása céljából máshova is irányíthatták volna vagy esetleg Szemerének érdekeltsége lehetett ott? Kocsér község  akkoriban már tervezett egyenes utcákkal rendelkezett. Nagykőrösön Kano jó testnevelő tanár módjára a sportlétesítmények iránt érdeklődött. A tudósítót is meglepte, amikor azon csodálkozott, hogy nincs a környéken uszoda.

1912.október.13                        Kecskemét  Magyar Alföld

— “A kíváncsi japán. A nagykőrösi szomszédjainknak ritka vendégük volt vasárnap. Zigoro Kano tanár, aki Japánországból jött, átutazóban volt Nagykőrösön, honnan Kocsérra ment a magyar falu tanulmányozása céljából. Zigoro tanár Nagykőrösön való léte alkalmából meglátogatta a református főgimnáziumot, ahol különösképp a hitoktatás iránt érdeklődött. Azután megtekintette a tantermeket és a szertárakat s az iránt érdeklődött, hogy a városban van-e uszoda? Mikor megtudta, hogy nincs, mélységesen megbotránkozott. Csak arra vagyunk meg kíváncsiak, hogy a tanár úr ezek után mit csinál Kocséron ?

Nem tudjuk Kano meddig élvezte Szemere vendégszeretetét, illetve mikor távozott. Azt viszont tudjuk Kano későbbi megjegyzéseiből, hogy  judo termet vagy edzést nem látogatott meg nálunk. Kano csak 1913. március 6-án érkezett vissza Japánba.

A második alkalom?

A következő látogatásra 21 év elmúltával 1933-ban kerül sor a hazai sajtóhírek szerint. Kano mester júniustól már hivatalos Európai körúton van kis csapatával. A cél a judo népszerűsítése, de legfőképpen az 1940-es Tokiói Olimpia a kampány célja. Több országban tartanak bemutatókat Berlinben, Bécsben, Prágában. Budapest is a tervek között szerepelt. A hazai sajtó több bejegyzésben is beharangozza  a tervezett eseményt.

1933. Június 16                           Nemzeti Sport

Báró YIGARO KANO, a nemzetközi olimpiai bizottság japán delegátusa a legközelebbi napokban ugyancsak Budapestre érkezik két japán birkózóval.

1933. Június 17.      Pesti Hírlap

Báró Yigaro Kano, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság japán delegátusa a legközelebbi napokban ugyancsak Budapestre érkezik két japán birkózóval,  akikkel bemutatja a djiu-djicu modern alakját. A bemutatás helyére és idejére nézve dr. Szukováthy Imre, a Testnevelési Főiskola igazgatója nyújt részletes felvilágosítást.

Kano Jigoro 1936.

1933. Június 28.                         Sport Hírlap

“A japánok már „1940“ érdekében járjak  a világot. Ygaro Kano báró bemutatja Pestnek a „djudo”-t és hozza Tokió polgármesterének meghívását

— A Sporthírlap tudósítójától —Útban van Budapest fele Ygaro Kano báró, a japán olimpiai bizottság elnöke is. A japán elnök vejével és meg egy japán sportemberrel érkezik, hogy éppen úgy, mint Bécsben, itt is bemutassa saját, „djudo” néven ismert védelmi fogásait. A japánok kőrútjának tulajdonképpeni célja: propagandát csinálni Japánnak az 1940-es olimpia mellett.

A japánok nyomtatványokat hoznak magukkal, amelyben Tokió polgármestere meghívja az európaiakat az 1940-es olimpiára. Japán tehát már biztosan számít arra, hogy övé lesz a soron következő olimpia. De azért meg érzik, hogy nem egészen biztos az ügyük. Legalábbis ezt mutatja a propagandakörút, amelynek igazi célja: hangulatot teremteni Japán mellett.”

1933. Július (14?)           Magyarország

“A hetvenéves japán tanár, mint sportoktató

Japán sportügyeinek legfőbb intézője, Jigoro Kano tanár most Berlinben tartózkodik és az ottani rendőröket tanítja az új japán védekező sportra: a judora. A professzor hetven éve ellenére különleges fogásaival fürgén vágja földhöz a jól megtermett berlini rendőröket. Berlini tartózkodása után nem sokára Budapestre jön.”

1933. Július .29                      8 órai újság

“Ygaro Kano báró Budapestre jön, hogy meghívja a magyarokat az 1940-es tokiói olimpiászra

A japán olimpiai bizottság elnöke, Ygoro Kano báró európai körúton van és jelenleg az osztrák fővárosban tartozódik vejével és egy djudó mesterrel. Az elnök magával hozta Tokió polgármesterének a meghívását az 1940-es olimpiászra. Valamennyi európai főváros polgármesterét és vezető sportszakemberét vendégül látja  Japán és különösen a magyarokat várja szerettel.

Ygoro Kano budapesti tartozódását fel  fogja használni arra is, hogy bemutatja a “djudo” néven ismert japán önvédelmi birkózást, amely már harminc évtizeddel  ezelőtt nagy népszerűségre tett szert néhai Szemere Miklós, a legendás- emlékű sportmecénás révén.

Az 1940-es tokiói olimpiász megrendezése még teljesen bizonytalan. A japánok éppen ezért indítanak propagandát már most Japán érdekében.”

A több újságtudósítás ellenére, nincs hivatalosan kitűzött időpont. Augusztus elején Vince Tibor, aki ekkor még  Vincent mester néven szerepel, felkeresi a Sport Hírlap szerkesztőségét, hogy érdeklődjön Kano mester érkezésének pontos időpontjáról. Amit még lényeges megemlíteni, elhangzik az az állítás részéről, hogy ő is küldött meghívólevelet Kano Jigorónak. Vincent mester már néhány éve rendszeres judo edzéseket vezet. Az újságíró, ha nem is tud segíteni az érkezés időpontjával kapcsolatban, elmegy egy judo edzésre és erről be is számol. A tudósítás egy érdekes jelenettel zárul, ugyanis az újságíró felkeresi a Birkózó Szövetséget, hogy tudakozódjon a judo és a birkózás sportági viszonyáról. Mivel ez az első hosszabb terjedelmű Vince Tiborról és egy judo edzésről szóló újságcikk ezt most teljes terjedelmében idézzük.

1933. Augusztus 2.              Sport Hírlap

“Jön a ‘ lágy művészet’!…

Riport a „gyu-do” pesti úttörőiről s a tökéletesített „dzsiu- dzsucu”-ról, amely nem durva, nem veszélyes, de — Papp Lacit is ártalmatlanná lehet tenni vele

— A Sporthírlap tudósítójától —

Valamelyik nap széles vállú, zömök úriember jött fel a szerkesztőségbe :

— Kérem, szépen a Sporthírlapban a, közelmúltban megjelent egy hír, hogy Pestre érkezik Kano professzor, japán testnevelési miniszter, aki dzsiu-dzsicu, illetve dzsiu-do propaganda körúton van Európában. Azt szeretnem tudni, közelebbit nem tudnak-e az urak az érkezésről, mert engem közelről érdekel a dolog, hiszen én hívtam őt levélileg Budapestre …

Az érdeklődő Vincent mester volt, a Nemzeti Torna Egylet dzsiu-do trénere.

Tőle megtudtuk mindenekelőtt azt, hogy ezt a speciális japán birkózósportot — nálunk is kulturálják. De nem versenyszerűen, mert versenyzésre ugyanis nincs alkalom. Sajnos. Aztán megtudtuk, hogy a dzsiu-do, amit magyarosan „gyu-do”-nak ejtenek, nem azonos a dzsiu-dzsicu néven ismert különböző birkózási módszerekkel, hanem több ilyennek művészi tökélyre való fejlesztése és jellemző rá, hogy maga „gyu-do” magyarul szóról szóra annyit jelent: lágy művészet …

És helytelenül állítják be az „önvédelem művészeté”-nek. Mert a gyu-do éppen annyira támadó, mint védekező sport.

Éppen olyan külön ága a birkózói sportnak, mint a görög-római, vagy a szabadstílusú birkózás és a fent említett Kano professzor éppen azzal a célzattal járja Európát, hogy felvetesse az olimpiai műsorba. Anglia, Franciaország és Németország máris a felvétel mellett tört lándzsát. Ezek után természetes volt, hogy szívesen fogadtuk Vincent mester meghívását egy NTE tréningre.

Este hét órakor a Szentkirályi- utcai tornacsarnok porondja eléggé nyüzsgő képet mutat. Minden tornaszer foglalt, de magán a homokon is szépszámú pocakos úriember próbálja izzasztó partnermunkával lefogyasztani a „hátrányos előnyt” … De mindezek abbahagyjak a munkát, amikor a terem végén levő birkózó szőnyegen a „gyu-dosok” elkezdik tréningjüket.

Vincent mester három tanítványával dolgozik. A szőnyegen Sáry József, Tallián József és Vörösmarthy Tibor mutatja be a gyu-do fogásait a szőnyeg köré gyűlt tisztelt közönség nagy figyelme mellett.

Először esési gyakorlatokat mutatnak be. Hogy hogyan kell előre, hátra, oldalt stb. esni anélkül, hogy baj legyen belőle, sőt anélkül, hogy fájna. Hát ami igaz, az igaz: nagyszerűen tudnak esni. Lágyan és művésziesen. Szóval gyu-dosan. És ugyanilyen könnyeden, lágyan és simán kelnek is fel. Vincent büszkén mondja, hogy gyu-dos még nem esett el úgy, hogy törést, vagy bármi bajt szenvedett volna.

Azután Saary és Vörösmarthy a különböző fogásokat mutatja be. Persze mások, mint a rendes birkózófogások. Hiszen itt lábbal éppen úgy dolgoznak, mint kézzel. Olló, kulcsfogás, fojtás (ne tessék rosszra gondolni), no meg egy csomó japán nevű terminus technikus van műsoron. Aztán következik a tulajdonképpeni birkózás. Hát bizony más, mint amit eddig láthattunk itt. Nincs benne szemkitolás, csuklótörés, hasba rúgás, amilyeneket eddig reklámozni szoktak dzsiu-dzsicu gyanánt. Csupa könnyed, finom, sima mozdulat, de az akciók oly gyorsan váltják egymást, hogy az ember szeme belefájdul. Kiderül, hogy a gyu-doban nem az a vesztes, akinek a két válla a földet éri, hanem az, akinek az akcióképessége meg van bénítva.

Kiderül, hogy sokszor a két vállán fekvő ember teszi lehetetlenné a felette levőt. Úgy dobálják egymást a fejükön keresztel, mint a labdát. Egy-egy mérkőzés nem tart tovább, mint 2—3 percig. Lehet gáncsolni, nyakat fogni, izmot fájdalmasan szorítani, szóval mindent, amivel semlegesíteni lehet az ellenfelet. S a mérkőzésnek akkor van vége, amikor az egyik feladja — tehetetlensége miatt — vagy amikor a bíró megállapítja, hogy 30 másodpercen át tehetetlen volt…

Érdekes, hogy nem mezítelen felsőtesttel birkóznak, hanem egy kis kimonószerű japán kabátban, amelynek az összefogása szinten hozzájárulhat a „tehetetlenítéshez”.

 Maga Vincent is mutat pár szép dolgot Talliánnal és Sáryval. Érdekes, hogy mind a három tanítvány vékonypénzű, cingár legény. De úgy látszik ez nem akadály az eredményességben. A minap például a MAC-birkózók tréningjén dolgoztak és az izomembereket pillanatok alatt úgy elintézték, hogy még csodálkozni sem volt idejük. Papp doktor is tapasztalhatta ezt…

Mutatnak német sportlapokat, amelyből megtudjuk, hogy gyu-doso-kat szembeállítottak birkózókkal, kecseszkecsken versenyzőkkel és boxolokkal és minden esetben a gyu-do versenyző maradt felül. Azt elismerik ők maguk is, hogy nehéz sport. Évek kellenek a beidegzéséhez. És rettentő finom tempóérzék.

Hiszen a pillanat századrészen függ sokszor a siker. Fájlalják, hogy nem tudják népszerűsíteni ezt az életrevaló sportot. Még csak versenylehetőségük sincs, holott Ausztriában és Németországban nagyon fejlett a gyu-do. Azt mondják, hogy a birkózó szövetség közönybe fullasztja a gyu-dot. Pedig a jövő a gyu-doé és Kano professzor nem hiába járja a világot, olimpiai szám lesz belőle.

Azt mondja Vincent, hogy az a három gyu-dos, akivel most dolgozik, európai viszonylatban is klasszist jelent. No, de most megpróbálják a bécsieket lecsalni Pestre és akkor megmutatják, mit tudnak …

És nagyon jó lenne, ha a Birkózószövetség alkalmat adna versenyei keretében gyu-do bemutatókra is. Hű, hogy megszeretne a közönség!…

Egyelőre várják, hogy a már Németországban járó Kano professzor ide érjen. Ő majd interveniál az OTT-nal. Hiszen ő is miniszter, ha Japán messze is van egy kicsit…

A tréning után utunk a birkózószövetségbe vezetett, ahol Hegedűs főtitkárt megkérdeztük, miért haragszik a szövetség a szegény gyu-dora?

Hegedűs nagyot bámult:

— Hogy mi haragszunk? Hiszen azt sem tudjuk, hogy dolgoznak ezen a téren Pesten. Sohasem jöttek hozzánk. Kérem szépen, ha ők valamit akarnak, szóljanak. Mi szívesen adunk nekik érvényesülési és fejlődési alkalmat. Lám, a súlyemelés is otthont talált a szárnyaink alatt. Mondják meg mit és hogyan akarnak csinálni és mi kész örömmel segítjük őket. És hozzásegítjük bemutató és versenylehetőségekhez is. A propagandát mégis csak nekik kell kezdeniük! …

Ezek után most tényleg a gyu- dosokon van a sor. Tessék hozzákezdeni. Akár be sem kell várni Kano őkegyelmésséget. A fontos csak az, hogy a japán módszer magyar sikereket teremjen …”

Vincent mester Kőszegen kisdiák korában kezdet el judózni egy cseh vívómester szárnyai alatt, majd olyan japán mestereket keresett fel akik Európában tartottak edzőtáborokat. A tudósításban elhangzik, hogy a bécsi kollégákkal fel próbálják venni a kapcsolatot. Ez szerencsésen meg is történt. Edmund Gabriel és Alis Feik többször eljönnek Budapestre és szakmai segítséget nyújtanak a magyaroknak. Az együttműködés hozzájárul, hogy a magyarok Vincze Tibor vezetésével részt vehessenek az első külföldi barátságos judo versenyükön 1935.06.07. Bécsben amely 5.-5.-ös döntetlennel végződött. A hivatalos judo hazai sporttörténete Vincze Tibortól számítja a rendszeres, szakmai irányítás alatt vezetett edzéseket.

Az újságban megjelent hírekkel ellentétben azonban a későbbiekben nincs további hír arról, hogy a Budapesti bemutató megtörtént volna. A sajtóban nincsen erről tudósítás se pro, se kontra. Arra kell következtetnünk, hogy Kano mester valamiért lemondta a Budapesti bemutatóját. Szemere Miklós 1919-ben hunyt el, ha életben lett volna, valószínűleg minden kapcsolatát beveti, hogy elhozza a Judo alapítóját Magyarországra. Sajnos ez a következő Európai bemutató körutakról is elmondható, hiszen még 1936-ban és 38-ban is lett volna erre lehetőség, ha valaki ezt kezdeményezi. Minden helyszínen, ahol Kano Jigoro bemutatót tartott jelentősen megnőtt a judót gyakorlók létszáma és a sportág elismertsége. Kár volt elszalasztani ezt a lehetőséget.

• Halász Attila