Ami azt illeti kicsit lemaradtunk a sesshinek dokumentálásával, és a beszámolókkal. Ez végső soron nem is olyan nagy csoda , hiszen formailag szinte mindig ugyanaz történik, kivéve persze a belső mozit, mert az ugye mindig más. Persze a lényeg az lenne, hogy ne legyen belső mozi, de hát az egy hosszú út, amig a tudat stabilan a jelenben tud tartózkodni, elterelődés nélkül. A kitartó erőfeszítés azonban nem állhat meg, és a gyümölcs lassan beérik. Mivel a hangsúly nem a mozin van – ami egész biztosan érdekesebb tud lenni, mint bármelyik játékfilm – ezért olyan nagyon nem is lehet leírni, mi is az, ami éppen történt, és a tudat áramlásában már nincs is olyan jelentősége a múltnak, hogy mi történt, ha az egyszer az a jelenben van.
Azért a dokumentáláson túl mégis marad valami, ami több, mint egy emlék: ez maga a szerető kedvesség, a barátság érzése, amely kiterjed minden irányba.
0 hozzászólás