Sesshin, Mánfa 203.03.25-27.

Mitől jó egy szangha? Elsősorban a gyakorlástól, a gyakorlás minőségétől. Abban a csoportban, ahol hatalmi játszmákat játszanak, ahol az „én már x éve gyakorlok” a mondás, és bizonyos fajta büszkeség, gőg járul ehhez, egy „valaki vagyokság”, ott nem valódi gyakorlás folyik, és a szangha régebbi gyakorlói sem érettek, mert nem elég erőteljes a példájuk. Nem szabad elfelejteni, hogy mindez érvényes a szangha vezetőjére is. Ahol a vezető „valaki”, ahol hatalmi játszmákat játszik, ott azt a közösséget jobb elkerülni,mert ez leszivárog a közösség egészébe, és meghatározza a tagok egymáshoz való viszonyát is. A másik oldalról pedig egy jó közösségben (szanghában) mindenki megtalálja a helyét, hogy mit és hogyan tud tenni a közösségért, és nincs feléje semmilyen nyomás, vagy presszió, hogy ezt vagy azt tennie kellene, a közösség hagyja, hogy ha valaki kibontakozzon és azzal járuljon hozzá a közösséghez, amivel tud, képességei és szándéka szerint. Tehát egy jó közösségben alap a feltételnélküliség. Ha valaki csak utazik a közösséggel és csak elvesz, de nem áramoltat vissza semmit, ezt a jó közösség szintén elfogadja, s jól tudja, hogy  ez csak annak a jele, hogy az az ember még nem találta meg azt, amivel a közösséghez hozzájárulhat. Ha pedig soha nem történik ez meg a részvétel a közösségben, ha nem történik meg ez a visszaáramoltatás, az  is lehetőség a közösség tagjainak arra, hogy gyakorolja a feltételnélküliséget. Ha a szanghában és a közösség vezetőiben nincs meg ez a feltétel nélküli elfogadás, és még ehhez hozzájárul a büszkeség és a gőg, akkor az a közösség nem gyakorol jól, nem gyakorol eleget, a gyakorlása sekély, vagy talán egyáltalán nem is létezik.