Veteményes

Csodálatos dolgok történtek ma! Elkészült az első fűszerspirál, megtelt az első paradicsomos ágyás és megindult az öntözés.

A szép, erős paradicsomokat és néhány chilit Gergőtől kaptuk, otthon nevelte őket. A palánták mellé sarkantyúka és citromos bazsalikom is került védőnövényként. Utóbbitól kimondottan a poloskák távol tartását reméljük, a klímaváltozás következtében ugyanis az elmúlt 4-5 évben gyakorlatilag berobbantak a kertekbe, évente több nemzedékkel, hatalmas károkat okozva. Egyébként van több olyan poloskacsalád is, amelyik nekünk dolgozik, mert ragadozó és pl. levéltetvet eszik, de az újonnan megjelenő fajok a növényi nedveket szívogatják és egyelőre nincs itthon természetes ellenségük. A citromos bazsalikomnak viszont a szagát sem bírják 🙂

Elkészült az első fűszerspirál (kettő lesz), és be is ültettük. Egyrészt szép, megtöri az ágyások katonás rendjét, valamint így kis helyen sok, különböző igényű fűszert termeszthetünk.

Megkezdtük a gravitációs elven működő öntözést: a tartály magasabban van, a víz „leközlekedik”.

A két hete vetett répa (hagymával a répalégy ellen, és némi céklával és körömvirággal) szépen megkelt, így végül is hasznunkra vált az a rengeteg eső.

Szerző: taikyo | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Veteményes kerítés

A hétvégén Sosei földön felhúztuk a kerítést a veteményes köré és elkezdtük kialakítani az ágyásokat!

Ebben a kb. 500 négyzetméteres kertben elsősorban a sesshinekre szeretnénk megtermelni az ételt, és egyáltalán, a közös munka során elkezdjük „belakni” a területet. 

Megérkezett az aggregátor is, így a fák locsolása is megindult.

Akinek van kedve/lehetősége kertészkedni, rendszeresen, vagy akár csak időnként kijönni, írjon egy emailt, bármikor lehet csatlakozni!

A hétvégéről íme, néhány kép.  
Szerző: taikyo | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Sosei 再生

Sosei azt jelenti: Újjászületés

A nevet Taigen Shodo Harada Roshi ajándékozta a centrumnak utalva arra, hogy aki a centrumban bármennyi időt is eltölt, az újjászületve tér vissza az életbe, megújult erővel, tisztább tudattal.

A centrum az egyik legfontosabb projektje a Onedrop közösségnek. Jelenleg megvásároltuk a földet, ahol a centrum épülni fog, és most az épületek tervezése és az adománygyűjtés folyik.

Az Újjászületés kolostor születését mutatjuk most, azt, ahogyan lépésről-lépésre haladunk, hogy megvalósuljon. Betekinthettek a háttérmunkába, és az eredményekbe egyaránt.  a megvalósulás folyamatát követjük hát nyomon ezzel a bloggal.

A címadó kép  a földavatón készült, amikoris 2019 júniusában a Roshi, – Taigen Shodo Roshi, gyökérmesterünk – felavatta a földet, és ezzel egyidőben egy avató sesshint is tartottunk.

Szerző: taikyo | Közzétéve: telt el a közzététel óta