Évvégi sesshin Budapest, 2021.12.28-30.

Galéria: Kattints a képre!

Szokásos évvégi sesshinünket a Király utcai központban tartottuk, fél napokra lehetett bejelentkezni, de voltak, akik egész napra , illetve több napra is jöttek.

Az elmúlt év összegzéseként azt lehet mondani, hogy a szangha tagok tudata egyre tisztább, jónéhányan már közel vannak az áttöréshez, van olyan, akinek ez már sikerült is.

Az ego játszmák nincsenek jelen, az összefogás és a közös munka a különböző városok csoportja között is egyre erősebb. Egyre erősebb az új generáció is, akik már képesek arra, hogy a kezdőket bevezessék, sesshint vezessenek.

Mindez a rendszeres napi zen gyakorlásnak, zazennek, és a sesshineken való részvételnek köszönhető.

Épp ezért ebben az évben a sesshineken napi 2x lesz lehetőség személyes útmutatásra, és ebben az évben legalább 4 háromnapos zazent tartunk itthon, plusz még lehetőség van a Németországba menni a Roshi sesshinekre.

A Sosei föld eseményeit a Sosei blogon találjátok.

Sajnos nincs mindenki a képeken, mert vagy még nem jöttek, vagy már elmentek, s a zazennel voltunk elfoglalva, nem a fényképezeéssel, így 28-án nem is készült kép.

Szerző: One Drop Szangha | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Indul a szangha blog

Már régi terv volt, hogy elindítjuk a szangha blogot, hát eljött az idő. Ezen a szangha eseméyei lesznek, (vannak) dokumentálva, és visszamenőleg is felteszünk ezt-azt a szangha történetéből, archív képeket, amelyek fennmaradtak a régebbi időkből. Végül is 2000 óta létezik a csoport, és még a 90-es években kezdtük néhányan  a gyakorlást. Talán érdekesek lesznek ezek a képek nem csak az új, hanem a régi gyakorlóknak, és az oldalunkra látogatóknak is.

Szerző: One Drop Szangha | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Teázás

Hát egy régi hagyományt elevenítünk fel, ez pedig a teázás. Annak idején, mikor a Hajós utcában volt a központ, minden ülés után volt egy kötetlen beszélgetés teázással összekötve, de amikor átköltöztünk a Váci utcába, aztán pedig a Király utcába ez a hagyomány megszakadt. Ezt élesztjük újra, azzal a különbséggel, hogy teázás csak minden hónapban egyszer lesz, ahol kötetlenül beszélgetünk, de kérdezni is lehet.

Azt a hibát elkövettük, hogy elfelejtettünk fényképet készíteni a társaságról, de annyira belemerültünk a beszélgetésbe, és a süteményezésbe, meg a Zsuzsi által készített finomságokba, hogy ez elmaradt. Gergő pedig kínai puer teát készített a kínai teaszertartás szerint. Ez egy  annyira minőségi tea, hogy legalább nyolc, de inkább tíz leöntés volt belőle. (Felejtsétek el a filteres teát!)

Szerző: One Drop Szangha | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Hóközi sesshin Pécs, 2021.12.12.

Galéria: Kattints a képre!

Zen gyakorlás Pécsen. A több éves érlelődés eredményeképpen a  rendszeres zen gyakorláson kívül elindultak a rendszeres! zen elvonulások is Pécsen. A jógastúdió, ami helyet ad a heti zazennek alkalmas, hogy egy 1 napos elvonulást is tartsunk ott.

Még az is előfordul, hogy kis testmozgással kiegészítjük a zent.:) Kemény csapat!

Szerző: One Drop Szangha | Közzétéve: telt el a közzététel óta