Akikért a Han szól
Már majdnem egy hete hazaérkeztünk a júniusi németországi sesshinről, de eddig nem tudtam mit írjak róla. Illetve ez így nem igaz. Szinte minden nap tudtam volna valamit írni, de a következő nap felülírta azt. Nézzük sorba. Az első nap este felé, amikor kiértünk a Hokuzanba (12 órás autópályás utazás után), még csak sesshin sem volt, hanem 8-10 ember békésen vacsizott a zendó előtt és nagy örömmel fogadott minket. Másnap egy rövid zazen után belevettettük magunkat a sesshin többi résztvevőjének fogadásának előkészítésébe, majd ebédnél már Roshival fogyaszthattuk el az ételt. Utána felpezsdült a kolostor, szinte óránként jöttek a kosesshinre a résztvevők. Voltak nagy örömködések, rácsodálkozások a sok-sok náció, nyelv és embercsoport között. Persze a kokuhó (sesshin nyitóbeszéd) után, mindenki átkapcsolt halkabb üzemmódba. A másnap reggel már vidáman ébredünk a kolomp szavára 3.30-kor majd a reggeli szútrázás és sós tea ivás után fel lehetett azonnal sorakozni sanzenre (személyes útmutatás) a Roshihoz. Miután egy párunkat egekbe repített az energiájával neki is láthattunk a kétnapos munkasesshin fő attarakciójának: aszfaltoznunk kellett a bekötő utat. Mesterünk Dokon (Viktor) úgy állta a sarat a főmérnöki pozícióban, mintha a fél Dunántúl autópályáit ő vezetésével épültek volna. Mi meg, mint markos legények adagoltuk az anyagot és simítottuk a betont. A harmincfokos melegben. A lányok is remek feladatot kaptak: a Hokousan kertészet terményeit szedték, válogatták és készítették elő az étkezéshez. Az ebéd és a szundi után nem maradhatott el a Teisó (tanítás), ami, mint tudjuk, sosem fejeződik be másfél óránál hamarabb 😀 Persze mi ez ahhoz képest, hogy vacsi után jön a Golden Hour, amikor egy óra alatt Roshi vagy eldönti hogy ad keisakut (vállra mért élénkítő ütés) vagy nem. Egyszer adott, aztán sohasem L. És ha még mindig állod a sarat, akkor jön az esi 5×25 perc, aminek a feloldása az alatta zajló szanzen. A nap vége felé, amikor a mester mindenki energetikai jólétéről gondoskodott, akkor (olyan fél 10 felé) visszatér a zandóba és jó hangulatban elfogyaszt velünk egy kis sareit (édesség) és a végén a ház elé vezetve a csapatot énekelve vetünk véget a napnak. Tulajdonképpen ez volt a menetrend minden nap 3.30 és 10.30 között. Mi változott? A fájdalom mértéke, a fájdalom helye. Az energetizáltság mértéke, a koncentráltság mélysége. Ami nem változott: a hétkor feltálalt okajó (túlfőzött rizs :D) és a hozzá tartozó 3-4 fajta „szósz”, amit minden egyes reggel enni kaptunk. Ez fix volt az életünkben. Az is, hogy reggel a baitónál (reggeli teaszertartás) hiába jelezzük a kezünkkel a jishanak (a sesshin menetét segítő 3-4 ember), hogy elég a tea, ő csak önti-önti-önti. Ami szintén sosem változik: Roshi atomenegia készlete, amit úgy szór a nap folyamán, hogy az ember csak úgy kapkodja a fejét (haráját). Persze a szokásos teázás, amit minden szanghának a héten egyszer beiktat Roshi, az is megvolt most is, ami azért is jó, mert ekkor végre azt gondolhatja az ember, hogy a Roshi is „csak” ember. Hiszen ekkor nagyon kedvesen és kedélyesen el tudunk vele beszélgetni hétköznapi és a zent érintő dolgokról. A kölcsönös ajándékozás most is meg volt: gyógyteánkért „cserébe” szélharangot kaptunk Roshi kalligráfiájával. Ami különleges volt, és szerencsére mostanra már hagyomány, az a tanítást kezdetét jelző dobszóló, ami egészen egyedi színezetet ad az eseménynek. Ami az egészet felborította, megkavarta és megszomorította az a Covid volt. Sajnos egyik társunk beteg lett már a sesshin elején és haza kellet vinnie Magyarországra Viktornak, majd egy másik emberről is kiderült, hogy vírusos, de ő ott karanténba végigcsinált a sesshint. Persze mindenkit azonnal leteszteltek Esan-ék, és mint kiderül, mi többiek negatívak lettünk. Evésnél prsze ezentúl is mindenki használt kézfertőtlenítőt és szútrázásnál is felvettük a maszkot, hogy csökkentsük az esetleges fertőzés terjedésének lehetőségét. Ám a baj beütött, igaz utólag. A hazafelé úton volt, aki nagyon rosszul lett, és mint kiderült rá egy-két nappal többen is pozitív tesztet produkáltak, kisebb nagyobb rosszulléttel. Talán csak páran úsztuk meg a covidot, de ki tudja, hogy egy gyors teszt milyen pontos. Az, hogy nem csak mi jártunk így, az abból is kiderül, hogy a mostani zoom sesshin elmarad, mert Shoe és a hamburgi csapat sincs rendben (gyanítom ez lehet a többi szanghánál is). Az biztos, hogy a júliusi alkalomnál még szigorúbban lesznek a védekezési intézkedések, és akik meg még most sincsenek jól, azokért szóljon a Han.